‘Esküvői slideshowk’ kategória archívum

Egy helyszín története

2009. október 10. szombat

Nagy ritkán, ha időm engedi, elmegyek sétálni és viszem magammal a Röfikét. Karakteres, csupa szív francia bulldogunk örült, amikor a pórázt elővettem és elvittem a Duna-partra. Több, mint másfél éve élünk már Tökölön, de a séta alkalmával olyan ismeretlen és gyönyörű helyszíneket sikerült felfedezni, amelyeknek a létezését nem is sejtettem.

Másnap Dóri és Józsi love storyját (vagy ahogy a szakma angolul nevezi: engagement session) fotóztam és elcsaltam őket ide. Dóriékat nagyon korrekt és céltudatos szerelmes párnak ismertem meg, már az elején szimpatikus volt a hozzáállásuk. Józsit már hetekkel a munka előtt foglalkoztatta ez a fotósorozat, így telefonon és e-mailen többször is egyeztettük az ötleteket és a részleteket. Aztán eljött a nap és megtörtént a Duna-parti fotózás. Az alábbiakban Dóri osztja meg veletek a részleteket.

19-dori-jozsi-es-

33-dori-jozsi-es-

39-dori-jozsi-es-

Kecskés Dóra szerint:

Már az esküvőnk szervezésének kezdetén elkezdtünk Józsival azzal foglalkozni, hogy ki lesz a fotósunk. Azt gondoltuk, bármilyen szépen is sikerül az esküvőnk, fontos, hogy ne csak az emlékeinkben őrizzük meg, hanem fényképek segítségével, akár újra átélhessük majd, ennek a napnak a legszebb pillanatait.

Semmit nem akartunk a véletlenre bízni, ezért kezdtük el már a szervezés kezdetén figyelni az interneten a fényképészek munkáit, illetve gyűjtöttük a személyes ajánlásokat is.
Így találtunk rá Redl-Nagy Zoltán képeire, amik magukért beszéltek.
Nem volt más hátra, mint gyorsan fölvenni vele a kapcsolatot.
Egyeztetésünk alkalmával megtudtuk, hogy az esküvői fotózáson kívül készít rólunk egy un. „eljegyzési” fotósorozatot is. Nagyon tetszett nekünk az ötlet, hiszen már az esküvő előtt is kapunk ízelítőt abból, milyen is lesz vele együtt dolgozni és így előre láthatjuk milyenek leszünk mi, az általa készített képeken.
Biztosan tudjuk, hogy a „Nagy napon” mennyire izgatottak és idegesek leszünk, tehát jó dolog, hogy nem ekkor kell először találkoznunk a fotósunkkal, hogy elkészíthessük a mereven beállított, pózolós fotókat. Az ismerkedésre is alkalmas volt ez a fotózás, így mindkét fél számára kiderült mire számíthat.
A fotózás során megismerhettük, hogyan dolgozik Zoli, megnézhettük milyen pózok, beállítások állnak jól nekünk, és megbeszéltük az alapvető tudnivalókat, ami által a képek még jobban visszaadják a természetességet.
A fotózás során hamar föloldódtunk, és mintha senki nem lett volna körülöttünk, úgy tudtunk egymásra figyelni.
A helyszín kiválasztásánál párom hobbijából adódóan egyértelművé vált, hogy valami vízparti helyszínre lesz szükségünk. Mivel Budapest déli részén lakunk, így a kisdunára gondoltunk első körben annak is a Szigetszentmiklós-Tököl-Ráckeve közötti szakaszára. Ezen a szakaszon rengeteg szép túraútvonal, valamint természetvédelmi terület van. A helyszín kiválasztásánál szerepet kapott az is, hogy Józsi nem szereti túlzott mértékben a nyüzsgést, így a városi helyszínek nagyrésze eleve kizárásra került.
A fotózás napján Zoli azzal a meglepetéssel várt bennünket, hogy talált egy ideális helyszínt számunkra. Igaza volt! Pont olyan helyszín volt, amire mindig is vágytunk, így a kezdetektől fogva sikerült átadnunk magunkat a hely szépségének.
Kora őszi időszakra tekintettel azt szerettük volna, hogy a naplemete is jól látszódjon a fotókon, ami érzéseim szerint jól meg is valósult.

Remekül töltöttük el az időt és az eredmény sem maradt el! Köszönjük a feledhetetlen napot és annak megörökítését.

Üdv:

Dóri

50-dori-jozsi-es-

65-dori-jozsi-es-

70-dori-jozsi-es-

76-dori-jozsi-es-

78-dori-jozsi-es-

Ez a helyszín annyira megtetszett, hogy pár nap múlva ugyanott egy magazinnak is fotóztam.

02-bmw-f800-

17-bmw-f800-

19-bmw-f800-

24-bmw-f800-

  • Share/Bookmark

Elkészült Litta és Zsolt eljegyzési slideshowja

2009. július 29. szerda

Alcím: Hogyan jutnak a halak egy kis vörösborhoz?
A végén megtudhatod!

Ha érdekel valakit, milyen lett, tekerje fel a hangerőt és kattintson a képre. Véleményeteket előre is köszönöm.

lillazsolt-

  • Share/Bookmark

Szilvi és Ervin love story

2009. július 29. szerda

Tekerd fel a hangerőt és kattints a képre! Véleményeiteket előre is köszönöm.

szilviervin-

  • Share/Bookmark

Csenge és Laci meg a blues

2009. június 13. szombat

Robben Ford jutott az eszembe róluk. Ha a blues feelinget akarod érezni és meg akarod tudni, Laci miben fáradt el, nézd meg a showt!

Katt a képre, kis türelem és indul az őrület…

58-csenge-laca-slide11

  • Share/Bookmark

Mara és Attila…

2009. június 4. csütörtök

…eljegyzési fotóiból elkészült a slideshow.

Kattints a képre!

028-mara-att-e-slide

  • Share/Bookmark

Szilvi és Gábor

2009. június 4. csütörtök

Végre eljutottam a turai Schossberger-kastélyba – hatalmas élmény volt. A hangulat, a beáramló fények, az épület arányai, a misztikum… és lehetne még sorolni, ezek mind Ybl Miklós, a kor legismertebb magyar építészének zsenialitását tükrözik. Szilvi nyolc hetes terhesen, ájulással és hányingerrel küszködve hősiesen bírta két órán keresztül a beállításokat. Sajnos ilyen rövid idő alatt nem tudtam jobban kiismerni a helyszín rejtett tartalékait, de igyekeztem valamit alkotni. A slideshowba szándékosan csak a templomi esküvőből és a kastélyban készült fotókból válogattam néhányat, mert így érzem egységesnek.

A ráckevei Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templom belső seccoit Patay László, Munkácsy-díjas festőművész festette. Engem mint képzőművészt jónéhány éve érdekel ez a templom. Többek között azért is, mert ha pl. Franciaországban élt volna ez a festő és ott lenne ez a remekmű, biztosan több autópálya is odavezetné a turistákat, hogy lássanak csodát. Így aztán ennyi ingerrel körülvéve készítettem ezt a slideshowt, melyhez a Dream Theater zenéjét találtam méltónak.

És a szokásos szöveg: aki kíváncsi, az kattintson a képre és várjon néhány másodpercet!

074-szilvi-gabor-slide

  • Share/Bookmark

Linda és Feró esküvői slideshowja

2009. május 31. vasárnap

Aki kíváncsi, milyen fantasztikus volt az esküvő, kattintson a képre tekerje fel a hangerőt (és várjon türelmesen). Linda gyönyörű, Feró meg egy táncos lábú, igazi “showman”. Köszönjük a megtisztelő felkérést, egy élmény volt! Jó volt a helyszín, fantasztikus személyzet, finom kaja, figyelmes pár, brutálisan jó zenekar, táncos lábú társaság, csinos lányok… Üdvözlettel: Balázs és Zoli

KATT A KÉPRE!

0137-lind-fero

  • Share/Bookmark

Bea és Balázs

2009. május 22. péntek

Elkészült Bea és Balázs esküvői slideshowja  186  fotóból.

Katt IDE vagy a képre…

0168-beabala

  • Share/Bookmark

Kata és Lala 2009. május 2. Dabas Farkas tanya

2009. május 4. hétfő

Katt IDE vagy a képre

07-katalalaeskslide
  • Share/Bookmark

Bea és Balázs slideshowja a Nagy Nap fotóiból – 2009. 04. 25.

2009. április 29. szerda

Ez a slideshow jelenleg nem elérhető nézzen vissza később…

0023-beabala2

  • Share/Bookmark