‘Kollégáknak’ kategória archívum

Új szelek a RedlArt-ban

2010. június 1. kedd

Kedves Olvasó!

Adós vagyok néhány bejegyzéssel, régen nem írtam annak ellenére, hogy igen eseménydús volt a közelmúlt. El akartam már régen mesélni, hogy egyik nap csörgött a mobilom és egy határozott női hang kifejtette mennyire oda van a fotóimért, már régen figyeli ténykedéseim és szeretné tőlem a szakma mély, rejtett titkait megtanulni.

Ahogy az lenni szokott, havonta töbször is kapok ilyen felkérést, de mindig rávágom hogy, nekem erre nincs időm és külömben sem érzem magam jó tanárnak úgyhogy felejtse el az egészet. Mondanom sem kell hogy a kos jegyében született ífjú hölgy nem hagyta ennyiben a dolgot. Az lett a vége, hogy  belefogtam a kiképzésbe.

Ami jó hír, hogy a kisasszonyról azóta bebizonyosodott, hogy mocorog benne valami. Elhívtam segíteni stúdió fotózásokra, előfotózásokra, esküvőkre, valamint divatbemutatókra és rendezvényfotózásokra is. Gondoltam majd feladja. De nem tette. Sőt mi több, elkezdett egyre több jó képet is lőni és az utómunkában is igyekszik.

Nem szaporítanám a szót hiszen ez nem az én asztalom, csak annyit tennék hozzá hogy az új kolléganőt Kovács Melindának hívják, és nagyon remélem, hogy sok jó képet fogunk közösen összehozni. A profi fotózás világa nagyon mély víz, de talán ilyen hozzáállással lehet igazán megtanulni ezt a gyönyörü szakmát. Alázattal, akarattal és az én segítségemmel még sokra viheti, hiszen a tehetsége meg van hozzá.

  • Share/Bookmark

Héra Gábor költői estje és a Canon EOS-1D Mark IV …

2010. március 27. szombat

Hogy mi köze van a kettőnek egymáshoz, azt mindjárt elárulom kedves olvasó:

A feleségemmel meghívást kaptunk egy igen kellemes estére, ahol Héra Gábor verseit hallgathattuk élőben egy vacsorával egybekötve. Szentpéteri Eszter és Dóczy Péter színművész előadásában

Gábort idézve, versei “adtak egy kis többlet energiát az élet nehézségeinek legyűréséhez”. Nekem személy szerint – aki főleg a vizuális kulturát kedvelem – nagyon megható volt ez az este. A verseket hallgatva, Gábor nagyon gazdag, gondolatisággal és érzelmekkel telített víziói elevenedtek meg. Az első félórában a verseket hallgatva elkapott a vágy, hogy kattintsak néhányat. A félhomály és a hangulat arra sugallt, hogy a nemrég vásárolt Canon csodát magas ISO-n tesztelgessem. Elnézést kérek mindenkitől, de egy kicsit szakmázni is fogok. Akik ismernek tudják, hogy nagyon rajongok a legújabb kütyükért.

KATT IDE  vagy a képre

heragest1

Szóval elvittem magammal a jól bevált optikáimat a Canon EF 135mm f/2.0L USM-et és a Canon EF 35mm f/1.4L USM-et. Bennük nem csalódtam soha. Az új Canon-ról sok dícsérő írást olvastam, tesztelgetem néhány hete és most is, mint általában, csak a szememnek hiszek. Röviden 3200 és 6400 közötti érzékenységen használtam a gépet, 2500 és 2900 Kelvin közt volt a színhőmérséklet a spotok által kibocsájtott fénynyalábok miatt. A versek hangulata, a környezet és a koncentráló közönség, az érdekes karakterek, valamint a részletek mind ideálisnak bizonyultak a gép tesztelésére. Már alig vártam, hogy betegyem a CF kártyát a Lexar olvasóba és letöltsem a képeket,: hadd lássam mit tud a kicsike. Hát őszintén, mai hanyag ” pösti” zsargonban elmondva a “tutit”, kétszer koppant az állam a padlón. Először, amikor a fotókat nyersen megláttam a 24 colos monitoron, másodszor amikor kipróbáltam az új Digital Photo Professional v 3.7.3 raw konverziót. No nem azért mert hűtlen lennék a Light Room-hoz, csak pusztán a kíváncsiság hajtott, milyen újítások történtek ebben a szoftverben. Még mindig szegényesebb, mint az LR de a Canon EOS-1D Mark IV nyers képeinek korrekcióit igen gyorsan és stabilan elvégezte. Hihetetlen, mennyit fejlődött a CMKIV. Összefoglalva: 3200 ISO-n teljesen használható de 6400-as érzékenységen is kevés zajszürővel szép képeket produkál, ha nem így történne, bennünk keresendő a hiba: valamit rosszul állitottunk be. A fehér egyensúly pontosabb lett, az autofókuszt mintha kicserélték volna ,pontosan és villámgyorsan dolgozik. Beszéljenek a képek, hangsúlyozom: nem fényképezni mentem, de ha már nálam volt a gépem, hát elővettem. Nem is tudtam annyit kattintani , hiszen teljesen lenyűgöztek a versek. Ha valamit vizuálisan és auditive szeretnétek átérezni a töténtekből (-hogy nagyon latinosnak és műveltnek tűnjek-), nézzétek meg a slideshow-t ajánlom mindenkinek szeretettel. Ezúttal is köszönöm Héra Gábornak ezt a szép estét. Annyi mindent csinál jól a Gábor, hogy nem is tudom mit csinál a legjobban, egyszer talán kiderül.

KATT IDE

  • Share/Bookmark

Fine Art album Redlart-módra

2009. december 29. kedd

Végre találtam egy nagyon jó albumgyártó céget, sajnos megint külföldön. A minőség lenyűgöző, az elkészült albumokkal nagyon sok párt tettem boldoggá 2009 karácsonyán. Készítettem egy slideshowt, kérlek tekintsétek meg.
Hangerőt fel, a felső képre vagy IDE kattintva nagy felbontású (1200 x 600 px) felbontású slideshowt nézhettek meg.
Az alsó képre vagy IDE kattintva a kisebb (980 x 490 px) felbontású slideshowt nézhetitek meg.

Screen shot 2009-12-29 at 13.14.36

Screen shot 2009-12-29 at 13.15.24

Néhány szó az albumokról

A Fine Art album a hagyományos, papírképes esküvői album modern változata, az esküvői fotózás csúcsterméke. A grafikai tervezés során használt finom árnyalatok, árnyékok és keretek, valamint panorámajellegű fotók és képsorozatok teszik egyedivé az albumotokat. Az albummal akár minden nap átélhetitek az esküvőtök történetét, felidézhetitek az érzelmeket.

A Fine Art albumok közös jellemzője a strapabíró hordozóra kasírozott, kiváló minőségű, lézerlevilágítással készült fotókból álló dupla oldalak, amelyek teljesen síkban nyithatóak. Az albumok 30-80 oldalas változatban, szolíd, egyszerű borítókkal vagy extra minőségű valódi bőrborítókkal, egyedi festővászonnal vagy fotóborítóval is kérhetőek.

Az album alapmérete 30×30 cm, de 20×20 cm-es változatban is elérhető, amely akár a szülőknek is értékes ajándék lehet. Az alábbiakban az általam kínált albumokról olvashattok.

Redlart luxusalbum: nagyrészt kézzel készülő egyedi alkotás. Az album lapjai 1,5 mm vastagságúak, fehér vagy fekete színű kartonra vannak kasírozva. Az oldalak silk felületűek, ezen kívül minőségi bőrkötés, és maximum 80 oldalas terjedelem (40 dupla oldal) jellemzi őket. A Prémium albumokhoz védelmi célokat szolgáló könyvtok is jár. Az albumok nyitott állapotban 40×20 cm vagy 60×30 cm méretűek.

Az esküvő után bármikor készülhet album. Megfelelő minőségű digitális képanyag biztosítása esetén az albumokat hozott anyagból is elkészítem. Árajánlat e-mailben kérhető.

  • Share/Bookmark

Nem csak húszéveseké a világ…

2009. december 13. vasárnap

…de nem ám!!!
Nehéz helyzetbe kerültem december 9-én este, amikor a két kiváló fotográfus kollégám születésnapja alkalmából szervezett eseményen kellett fotóznom. Csak a gépvázat meg egy optikát hoztam magammal, nem ismertem a helyszínt, így felkészületlenül mentem el otthonról. Amúgy is “rossz társaságba” keveredtem, mert még legalább egy tucat profi volt ott (a Pillana(r)t csaknem teljes tagsága), ezért több mindent kellett volna belepakolnom a táskámba.
A hely nagyon sötétnek bizonyult, minden adott volt, hogy kudarcba fulladjon a kattintgatásom. Ráadásul Bende Tamás és Fekete Csaba mindketten mesterfokon űzik a szakmát, ez volt ám a hab a tortán. A “Blende” felesége Hajnalka elkezdte titokban szervezni, majd bekapcsolódtak rokonok, munkatársak, kollégák is. Csak hogy néhányat említsek: a Szató, a Szipli és még sorolhatnám… Közös szervezésben jó lett a végeredmény. Volt kiállításmegnyitó, Bende-tárlat, finom torta két “vőlegénnyel” a tetején, ajándékok és hangulat. Sikerült a Blendét meglepni, csak úgy fénylett a buksija a meghatódottságtól, sokszor azon találtam meg az élességet a sötétben.
Katt a képre, nagyon nagy szeretettel ajánlom mindenkinek és mégegyszer boldog születésnapot nektek!

blendeblack

  • Share/Bookmark

Horse Evolution slideshow 2009. november 28. szombat 15.00 és 18.00 óra – Veszprém aréna

2009. december 2. szerda

Richter Flórián felkérésére ezúttal a Veszprém Arénában fotózhattam. A kezdetektől a sokadik előadásig kísérhettem végig a showt és örömmel kijelenthetem, fergeteges profizmus jellemezte.
Próbáltam a hangulatot visszaadni, ha van kedvetek, írjátok meg a véleményeteket, hogy ez mennyire sikerült. A végére záróakkordként a show általam készített reklámfotóiból is becsempésztem néhányat.
Aki kíváncsi, máris megnézheti! Hangerőt fel és indulhat a slideshow…

FONTOS:
1280 px vagy nagyobb felbontású képernyő esetén KATT IDE
redlartslide1200px
1024 x 768 px képernyő esetén pedig IDE KATT
redlartslide880px
Ha tetszett a slideshow, itt nézelődj: www.horseevolution.hu

  • Share/Bookmark

A Pillana(r)t workshopja mozgóképen

2009. november 13. péntek

Nemrég írtam a Pillana(r)t Magyar Esküvőfotós Szövetség fantasztikus szezonzáró workshopjáról, mostanra pedig elkészült a Busa Béla videós kolléga által forgatott klip is.

Nekem nagyon tetszik, ti hogy vagytok vele?

  • Share/Bookmark

Világszenzáció: a “Horse Evolution Show”

2009. november 10. kedd

November 7-én megnéztem a főpróbát,  láthattam a csapatot a teljes káoszban, harcban a nagyon kevés idővel, ahogy mindent megpróbáltak megtenni a sikerért.

02-redlart-he-

03-redlart-he-

Egész nyáron át tartó kemény munka, fárasztó edzések, a kitartás, valamint Flórián töretlen hite az álmaiban meghozta a várva várt eredményt. Három előadás, háromszoros siker, teltház és vastaps.

Az még apróbb problémákkal küzdő fantasztikus show annyira lehengerelte a közönséget, hogy néhányan sírva fakadtak a megható élményektől.

A ló szerelmeseit a fenséges, nemes ötletekkel teli, gazdag koreográfiával tűzdelt őrület egy másik dimenzióba repítette.

04-redlart-he-

06-redlart-he-

Hálás vagyok Richter Flóriánnak, hogy felkért a vizuális kommunikáció megtervezésére és megszervezésére.

Elkészültek a plakátok, a weboldal és a reklámfilm is. Majd híreket lehetett olvasni és hallani a médiában és gyorsan közeledett az igazi megmérettetés.

Eközben megismerhettem a családját, egy fantasztikus csapatot és jónéhány csodálatos lovat. Mint a show igazi kellékei, kellő inspirációt adtak a kreativitásnak, és ez nem volt másként  a Hungexpón tartott ősbemutatón sem.

Merész Balázs és a Photoplanet Stúdió ( www.photoplanet.hu ) fotósai Bogi és Steve, valamint jómagam próbáltuk meg lencsevégre kapni a legizgalmasabb pillanatokat.

10-redlart-he-

A fotóimból készült galériát melyet ITT NÉZHETITEK MEG.

Bogi és Steve fotói ITT

  • Share/Bookmark

A magyar esküvőfotósok szövetségének szezonzáró workshopja 2009. október 20-22. Matty, Lantos Lovastanya

2009. október 26. hétfő

01-eskuvoifoto-ws-pill.A Pillana(r)t tagjai és pártolói jó néhányan – sajnos nem mind – egy fantasztikus baráti-szakmai “mérkőzésen” vettek részt. Családias hangulat, jó szervezés, gyönyörű modellek, vidámság, humor, jó helyszínek, ízletes ételek mellett természetesen az örömfotózás, szakmai eszmecserék, a szövetség teendői valamint kötetlen beszélgetések töltötték ki a három napot. Nekem és Merész Balázs kollégámnak egy sajnálatos esemény miatt csak rövid, másfél-két órányi fotózás jutott, így mindent egybevetve csak a 21-i délután és 22-i délelőtt volt szerencsénk élvezni ezt a felejthetetlen eseményt.

02-eskuvoifoto-ws-pill.

03-eskuvoifoto-ws-pill.

A hangulatom a padlón volt és most is ott van, de nem részletezem miért. A történet, ami okozza csalódottságomat, reményeim szerint jól fog végződni. Olyanok ígérték a happy end-et, akikben eddig még nem csalódtam. A kollégáim, barátaim még ha nem is tudtak rajtam segíteni, de feledtetni tudták ezt velem és ha rövid időre is, de ráhangolódtam a fotózásra.

04-eskuvoifoto-ws-pill.

05-eskuvoifoto-ws-pill.

Bocsánat a kitérőért…

Köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek, Gyarmati Csabának és Juhász Balázsnak, valamint a többi fotós kollégának, a modelleknek és Busa Bélának a már most fantasztikusnak ígérkező videoklipért.

06-eskuvoifoto-ws-pill.

07-eskuvoifoto-ws-pill.

Nagyon jól éreztem magam, már alig várom a következőt, nagyon hálás vagyok hogy ott lehettem veletek, szuper volt!

08-eskuvoifoto-ws-pill.

09-eskuvoifoto-ws-pill.

10-eskuvoifoto-ws-pill.

11-eskuvoifoto-ws-pill.

12-eskuvoifoto-ws-pill.

13-eskuvoifoto-ws-pill.

14-eskuvoifoto-ws-pill.

15-eskuvoifoto-ws-pill.

16-eskuvoifoto-ws-pill.

  • Share/Bookmark

Egy helyszín története

2009. október 10. szombat

Nagy ritkán, ha időm engedi, elmegyek sétálni és viszem magammal a Röfikét. Karakteres, csupa szív francia bulldogunk örült, amikor a pórázt elővettem és elvittem a Duna-partra. Több, mint másfél éve élünk már Tökölön, de a séta alkalmával olyan ismeretlen és gyönyörű helyszíneket sikerült felfedezni, amelyeknek a létezését nem is sejtettem.

Másnap Dóri és Józsi love storyját (vagy ahogy a szakma angolul nevezi: engagement session) fotóztam és elcsaltam őket ide. Dóriékat nagyon korrekt és céltudatos szerelmes párnak ismertem meg, már az elején szimpatikus volt a hozzáállásuk. Józsit már hetekkel a munka előtt foglalkoztatta ez a fotósorozat, így telefonon és e-mailen többször is egyeztettük az ötleteket és a részleteket. Aztán eljött a nap és megtörtént a Duna-parti fotózás. Az alábbiakban Dóri osztja meg veletek a részleteket.

19-dori-jozsi-es-

33-dori-jozsi-es-

39-dori-jozsi-es-

Kecskés Dóra szerint:

Már az esküvőnk szervezésének kezdetén elkezdtünk Józsival azzal foglalkozni, hogy ki lesz a fotósunk. Azt gondoltuk, bármilyen szépen is sikerül az esküvőnk, fontos, hogy ne csak az emlékeinkben őrizzük meg, hanem fényképek segítségével, akár újra átélhessük majd, ennek a napnak a legszebb pillanatait.

Semmit nem akartunk a véletlenre bízni, ezért kezdtük el már a szervezés kezdetén figyelni az interneten a fényképészek munkáit, illetve gyűjtöttük a személyes ajánlásokat is.
Így találtunk rá Redl-Nagy Zoltán képeire, amik magukért beszéltek.
Nem volt más hátra, mint gyorsan fölvenni vele a kapcsolatot.
Egyeztetésünk alkalmával megtudtuk, hogy az esküvői fotózáson kívül készít rólunk egy un. „eljegyzési” fotósorozatot is. Nagyon tetszett nekünk az ötlet, hiszen már az esküvő előtt is kapunk ízelítőt abból, milyen is lesz vele együtt dolgozni és így előre láthatjuk milyenek leszünk mi, az általa készített képeken.
Biztosan tudjuk, hogy a „Nagy napon” mennyire izgatottak és idegesek leszünk, tehát jó dolog, hogy nem ekkor kell először találkoznunk a fotósunkkal, hogy elkészíthessük a mereven beállított, pózolós fotókat. Az ismerkedésre is alkalmas volt ez a fotózás, így mindkét fél számára kiderült mire számíthat.
A fotózás során megismerhettük, hogyan dolgozik Zoli, megnézhettük milyen pózok, beállítások állnak jól nekünk, és megbeszéltük az alapvető tudnivalókat, ami által a képek még jobban visszaadják a természetességet.
A fotózás során hamar föloldódtunk, és mintha senki nem lett volna körülöttünk, úgy tudtunk egymásra figyelni.
A helyszín kiválasztásánál párom hobbijából adódóan egyértelművé vált, hogy valami vízparti helyszínre lesz szükségünk. Mivel Budapest déli részén lakunk, így a kisdunára gondoltunk első körben annak is a Szigetszentmiklós-Tököl-Ráckeve közötti szakaszára. Ezen a szakaszon rengeteg szép túraútvonal, valamint természetvédelmi terület van. A helyszín kiválasztásánál szerepet kapott az is, hogy Józsi nem szereti túlzott mértékben a nyüzsgést, így a városi helyszínek nagyrésze eleve kizárásra került.
A fotózás napján Zoli azzal a meglepetéssel várt bennünket, hogy talált egy ideális helyszínt számunkra. Igaza volt! Pont olyan helyszín volt, amire mindig is vágytunk, így a kezdetektől fogva sikerült átadnunk magunkat a hely szépségének.
Kora őszi időszakra tekintettel azt szerettük volna, hogy a naplemete is jól látszódjon a fotókon, ami érzéseim szerint jól meg is valósult.

Remekül töltöttük el az időt és az eredmény sem maradt el! Köszönjük a feledhetetlen napot és annak megörökítését.

Üdv:

Dóri

50-dori-jozsi-es-

65-dori-jozsi-es-

70-dori-jozsi-es-

76-dori-jozsi-es-

78-dori-jozsi-es-

Ez a helyszín annyira megtetszett, hogy pár nap múlva ugyanott egy magazinnak is fotóztam.

02-bmw-f800-

17-bmw-f800-

19-bmw-f800-

24-bmw-f800-

  • Share/Bookmark

Mary története

2009. augusztus 30. vasárnap

Nagyon izgalmas esküvői fotózásban volt részem egy hétfői napon. Mary és Norbi “storyja” akár tanulságos is lehet, feltettem néhány képet, melyeket majd nagyban is megnézhettek ebben a galériában

(KATTINTS AZ ELSŐ KÉPRE).

Ha a történetet el akarjátok olvasni és a képek láttán érdekel benneteket, térjetek vissza a blogomhoz és rövidesen maga Mary részletezi majd a hozzászólásokban.

001-mary-norbi-

Mary írta 2009 szeptember 5

Akár a sors iróniájának is nevezhetném Redl Nagy Zoltánnal, mára kedvenc fotósunkká vált nagyszerű szakemberrel való megismerkedésünket. Még az első pár sorban felhívnám bárki figyelmét, hogy ne kövesse el azt a hibát, amibe mi akarva akaratlanul belekényszerültünk.

Kedves menyasszonyok! Mert hát az esküvő szervezésének zöme ránk hárul ugye bár? A mi maximalista igényeinket kell kielégíteni többnyire a legvarázslatosabb hellyel, legfinomabb lakodalmi étekkel kedvező árakkal, ízléses dekoratőrrel, fodrász,kozmetikus, ruhaszalonok, zenész stb. Ha most ezeket a sorokat olvassák, valószínűleg már sikerült egy kisebb betekintést nyerniük ezen művész fotós némely galériáiba. A képek magukért beszélnek.

Korábban már említettem, illetve óvva intettem mindenkit, hogy egy alapvető hibába ne essenek bele esküvőjüket hevesen szervező ifjú párok. Én ott hibáztam, hogy amikor eljutottam a szervezés azon szintjére, hogy már csak fotós-videós volt hátra, rákerestem ugye google-ban„esküvői fotósra” az interneten, amin nekem elsők között kidobta ezt a linket, amin akkor ámultam és bámultam. A tökéletes esküvőhöz álmaim szerint már csak a szenzációs fotókat készítő szakembert kellett megtalálni, akit voltaképp megtaláltam volna Zoltán személyében, -HA és itt jött a ballépés- ha nem lépek tovább, és hagyom magam rábeszélni egy olyan opcióra, hogy egy volt kollégánk, aki hobbiból vett egy viszonylag jó minőségűnek mondott videokamerát és fényképezőgépet és így már esküvői fotósként reklámoztatja magát. Nos, ez az emberke felajánlotta, hogy közreműködik az esküvőnk ezen részfeladatában, amit akkor még mit sem sejtve mázlinak véltünk, hogy milyen olcsón meg lehet ezt úszni, tudván ugye hogy milyen költségekkel jár egy esküvő…
Kíváncsiak a folytatásra?
Amikor megkaptuk a képeket,a lagzit követően az egyik szemem örült a másik meg sírt,örült mert felidéződtek bennem a lagzi szép pillanatai a képeket nézegetve, de sírt, mert a beállított képek nem olyanok voltak, amiről minden menyasszony álmodozott volna. Profi gépekkel készültek abszolút előnytelen képek, amiket biztos egy menyasszony sem mutogatott volna 20 év múlva az unokáinak, hogy „nézd, nagyanyád de jó bőr volt!”
Megoldás?
A lagzit követő napon felkerestük Redl Nagy Zoltánt, és sietve egyeztettünk vele időpontot, néhány beállított kép ereéig. Fantasztikus volt még egyszer felöltözni, fodrászt hívni, végig vonulni a városon már asszonyként a fehér ruhában, és pózolgatni.
Igen, Ő értette a dolgát, tudta, hogy kell irányítani, milyen szögből előnyös képet készíteni különböző fényviszonyoktól függően. Fantasztikus volt vele dolgozni, megnyugtató, hogy tudja-érti a dolgát. Ezt már csak egy dolog tudta überelni, méghozzá amikor megmutatta a munkái gyümölcsét. Nem vagyok egy fotogén alkat, de azokon a képeken egy modellt láttam magamban és páromban. Utolag megbántuk, hogy nem tartottuk magunkat az eredeti tervünkhöz, miszerint megkérjük Zoltánt, hogy működjön közre a esküvőnk napján.
Értjük mit jelent az a „ha visszafordíthatnám az időt…” érzés.
Tanácsolni tudom mindenkinek, azt a régóta sokszor hallott mondást miszerint „businessben nincs barátság” . Profi munka szakembert igényel, és én csak ajánlani tudom mindenkink Redl Nagy Zoltánt!

003-mary-norbi-

013-mary-norbi-

016-mary-norbi-

017-mary-norbi-

023-mary-norbi-

040-mary-norbi-

043-mary-norbi-

045-mary-norbi-

051-mary-norbi-

065-mary-norbi-

071-mary-norbi-

081-mary-norbi-

088-mary-norbi-

097-mary-norbi-

107-mary-norbi-

111-mary-norbi-

113-mary-norbi-

114-mary-norbi-

  • Share/Bookmark